Ez most itt egy, az idő kusza ösvényein eltévedt írás. Merthogy gazdagon benne járunk már a decemberben, a blogmotor mégis egy korábbi, novemberi dátumra teszi ezt a bejegyzést. Ez azon egyszerű oknál fogva van így, mivel még november 16-án nyitottam, címet is adtam neki, de mégsem írtam meg. Valahogy nem jött lendületből az írás, így aztán nem is volt mit közzé tenni persze. Pedig ez a blog 200-ik bejegyzése, gondoltam írok valami frappánsat. Na, talán éppen ezért sem jött össze. Csak a címe.
Aztán úrrá lett rajtam a fáradság - nem csoda, ez az év vége teljesen lestrapált - és esténként hazajőve örültem, ha végre nyugodtan leülhettem és egy pohár sörrel a kezemben hátradőlve zenét hallgat(hat)tam. A legkevésbé sem volt kedvem ilyenkor "kütyüzni", újabb stresszhelyzetet teremteni, sokkal inkább oldani kívántam a napközben felgyűlt feszültséget. És arra a zene kiváló - talán a legkiválóbb!. Szóval leginkább csak ültem és zenét hallgattam. Ámde ebből új blogbejegyzés nemigen születik.
És ahogy egyre több zenét hallgattam/hallgatok, egyre kevésbé járnak a gondolataim a technika körül. Paradox?
Nem is tudom. Ezt az írást olvasva az jutott eszembe (és talán ezért is jelentetem meg így visszamenőleg ezt a bejegyzést, mert akkor november közepén valami nagyon hasonló motoszkált az agyamban), hogy nem csak az én fejemben születnek "rebellis" gondolatok.
Tehát ez az élethelyzet a blogírást tekintve kontraproduktív. Mert hát ahhoz mindig valami frisset, újat kell(ene) találni, átélni, megmutatni, hiszen a legtöbb hifi barát nem megérkezni szeretne, hanem úton lenni! Márpedig nálam lassan egy éve mozdulatlanul állnak a készülékek (a kis szobában felállítottam egy rendszert, hogy majd ott "okoskodom" hifi ügyben, netán csereberélgetem a komponenseket, de a gyerekek ágya újra kitúrta.. no meg valahogy a motivációm is erős lankadásnak indult:)) Mi több, ez a rendszer* sem nem ezoterikusan drága (ez persze relatív fogalom, tudom) sem nem hordoz semmiféle olyan maníros vagy 4D-s tulajdonságot, amivel hobbisták szemében igazolni lehetne legalitását. Ez egy "rossz hifi", már abban az értelemben, ahogy azt az idézett írás is említi.
Nem csoda hát, ha elgondolkodtató csavar a fejemben ez, hiszen hifi esztétaként (még ha botcsinálta is, bár ki nem az e szerepben?) nem kicsit okoz nehézséget, ha elveszítem a motivációmat (akár átmenetileg is) a téma iránt úgy általában.Mármint technikai értelemben.
Azonban erősen bízom benne, hogy éppen a rendszer "rossz hifi" volta adhat majd további lökést. Mert bár már régóta taposom ezt az utat, ezt a más utat, mégis néha jól jön a felismerés, hogy bizony ez az ösvény máshová visz. Az "új" úti cél pedig lehet, hogy semmivel sem kevésbé izgalmas és érdekes kihívásokat hordoz, csak talán a technikát más aspektusból kell beilleszteni ebbe az elképzelésbe.
Lehet, hogy nem csak a fáradság és a sok zenehallgatás, de ennek a felismerésnek az utóbbi időben történt nagyon erős előtérbe kerülése is oka a kicsit "hallgatag" blog(nem)írásomnak--? :)
*A rendszer illetően én mindig abban a tévhitben élek, hogy az nyilvánvaló és közismert, hiszen akik a blogot nyomon követik, azok bizonyosan tisztában vannak vele. De aztán magam is belátom, hogy ez nem ilyen egyszerű. Így tehát e rendszer tényszerűen: Roksan Xerxes 20/Artemiz/Heed ZENE - Heed Quasar/Obelisk PX - Heed Obelisk DT- Ion Systems FMT1 - Heed Obelisk PRE - Heed Obelisk PM - Heed Enigma 3SE.