Akkor biztos voltam benne, hogy ez az a produktum amiről semmi esetre sem írnék. Aztán megint hozzám került egy pár ilyen doboz(ka).
Most azonban egy "kicsit" alaposabban megvizsgáltam, körbejártam. Érdekelni kezdett ugyanis, hogy ennek a kis doboznak a fenekén milyen jogon olvasható évek óta az, hogy "LS3/5a"?
Kicsit giccses táblácskán ugyan, de a név félreismerhetetlen, márpedig e BBC gyöngyszem jogi hátterét ismerve ez nem lehetne ott büntetlenül ennyi éven át! Már persze ha pusztán csalás és ámítás lenne. De tényleg csak az mindössze, avagy mégsem? Klónnak nem lehet nevezni, lévén látványosan másként néz ki, mint a néhai felmenő rokon. Érdekelt a dolog, és nem csak jogi értelemben.
Az nem vitás, hogy az "eredeti" LS3/5a a hifi világ egyik (ha nem "A") legnagyobb legendája. Szerte a világon óriási rajongótábora van saját weboldallal és saját fórummal, nemrég az amerikai AS magazin beválasztotta a világ 10 legmeghatározóbb hifi termékei közé, majd a legjobb 12 hangsugárzó egyikévé is választották. Mindazonáltal e körök nagyon (sőt nagyon-nagyon!) konzervatívak, az említett Jungson LS3/5a nem, hogy nem élvezi elismerésüket, de kifejezetten hallani sem akarnak róla! Vajon miért ez a nagy ellenkezés ha mégsem csak egy utánzat?
Nos, igaz ugyan, hogy a hivatalos fórumokon "negligálják", de inkább csak hallgatnak róla. Közben pedig a nemzetközi sajtóban érdekes dolgokra lehet bukkanni, sőt érdekes formában és néven is megjelenik a Jungson doboz(ka).
Ami végleg ráirányította a figyelmemet, az a német fairaudio internetes hifi magazin (egyébként a 6moons "leányvállalata"), álljon itt indításnak egy idézet a portálon megjelent tesztből:
"Meglehet, hogy az LS 3/5a kínai interpretációja közelebb van az őseredetihez, mint egyik-másik élő rokon a "hi-filiszter" nemesség soraiból. Legalábbis ennek a mítosznak bizonyos aktuális interpretációit illetően. Egy valósággá vált mítosszal való találkozás könnyen a mítoszból való "kiszeretéshez" vezet. A JungSon LS 3/5a ezzel szemben képes a varázslatra -- nem ki-, hanem beleszeretünk."
Hmm... Nem éppen bátortalan vélemény. Lássuk hát.
Kapóra jött, hogy gyermekeim hálószobáját éppen átrendezni készültem, így kiválóan sikerült felállítanom úgy, ahogy ezt a kis hangsugárzót eredetileg megtervezték, azaz közeltéri monitorként, kis helyiségben. A szoba egyébként alig 9nm, a hangfalak egymástól nem egészen 1.5 méterre, és jómagam a "sztereo székkel" sem messzebb két méternél. A dobozokat ebben a felállásban alig 30 cm-re tudtam a mögöttük lévő faltól elhúzni.
Ami azonban a felállításnál is fontosabbá vált, az a rendszer. Első próbálkozásom után az Obelisk Si erősítővel egy fura gyanú fészkelte be magát a fülembe és gyorsan kipróbáltam más készülékekkel, aztán végül a Luna/Canopus összeállítás mellett döntöttem*. Forrásként először NAD CD játszó, majd Roksan Kandy, kábelezés a szokásos (:-)), állványként Partington 60 cm magas láb.
Tökéletesen egyetértve azzal, amit Martin Mertens (fairaudio) az összefoglalójában leírt a LS3/5a "replikájáról", mit is lehetne még hozzáfűzni? Már azzal jégre mentem, hogy írok erről a dobozról, ha pedig netán mondjuk egy Spendor vagy Rogers LS3/5a-val szembeállítva nem húzom le, akkor biztosan többen sandaságot fognak sejteni. Mivel azonban Spendor, Rogers, Harbeth vagy hasonló eredeti darab nem áll a polcomon, egy Spendor SA1 monitort használtam kontrollnak. Meredek döntés, hiszen kb. egy a háromhoz az árarány és az SA1 jelenleg a minidobozok között nagyon kitüntetett figyelem középpontjában áll. Jég ide, sandaság oda, vállalom amit hallottam.
Ha nagyon semleges (és tartózkodó) véleményt szeretnék megfogalmazni, akkor azt mondanám, hogy az SA1 egy szűk középtartományban neutrálisabb, talán még egy kicsit természetesebb is, a Jungson viszont lendületesebb, teltebb, transzparensebb és jobb ritmikájú. Nem valami "ég és föld" különbségre kell gondolni, de talán nem is nüanszokról van szó.
Ha kicsit kevésbé tudatosan fogalmazok, akkor a kínai replika egész egyszerűen picit több élvezetet lop a zenébe. Ha pedig végképp elengedem a tudati (elemző) énemet, akkor azt kell mondjam, hogy a Jungson LS3/5a messze túlmutat az árán, elementárisan képes azokat az erényeket elővarázsolni, amiért ezt az un. "BBC monitor" világot szeretjük. Igen, nagyon is méltó a nevére, mindent megtalálhatunk benne, amiért ezt a címkét viseli, viselheti! Ár/minőségben pedig szinte verhetetlen kis zenedoboz, megdöbbentő erényekkel és nagyon tolerálható hibákkal.
Nem szeretnék ugyanakkor abba a hibába se esni, hogy soraimat olvasva bárki abszolutizálni kezdje a véleményemet. Ahogy abban sem szeretnék szélsőséges véleményt alkotni, hogy mi az igazság, egy minimonitor (ez nyilvánvalóan egy nagyon-mini monitor) vagy egy állványos nagyobb, vagy egy álló... Mindent tudni kell a maga helyén használni. Ha valakinek netán nem túl nagy a szobája, közel ül(het) a hangsugárzókhoz, mégis egy nagyon korszerű, kevésbé műfajfüggő (hangerő és hangtömeg fetisiszták azért nehogy félreértsenek!) előadást szeretne kapni, továbbá nincs határtalanul pénze, akkor ez a "töpszlix" a mai korban éppen olyan kiugró megoldás lehet, mint volt 30 évvel ezelőtt a névadó nagypapa.
És igen, ennek a hangfalnak erényére vált, hogy korszerűbb anyagokkal és technológiával újraértelmeztek egy régi gondolatot. Meg merem kockáztatni, hogy ez a hangsugárzó egy igazi "replika", azaz egy igazán csattanós válasz a fanyalgásokra és múltba révedő szenvelgésekre. És azt is meg merem kockáztatni, hogy a nálánál többször drágább Spendor minimonitorral szemmagasságban van, sőt adott esetben szubjektív döntésként, ártól függetlenül még azzal szemben is nyugodt szívvel választható!
Na igen, persze... az ár. Azzal ez a doboz(ka) sem fog megbirkózni, hogy túl olcsó.:)
*Ez a doboz(ka) is rávilágított arra a nyilvánvaló tényre, hogy egy akár általánosságban is alkalmazható elv sem mindenható, vannak bizony kivételek. (Azok erősítik a szabályt..:)) Tervezem ezért, hogy a jövőben körüljárom újra az "Obelisk-rejtély" kérdését, megvilágítva néhány érdekes összefüggést.





