Régen nem volt már AP Klubnap, most pedig a nyár végén nagyon hirtelen jött ötlettől vezérelve, rögtön szeptember első hétvégéjén rendeznénk az őszi szezon első összejövetelét. A helyzet az, hogy már szeptemberben olyan sűrű programok elé nézünk, hogy a közeli időpont ellenére ezt a dátumot kellett válasszuk. Így aztán igazán frissiben fogunk prezentálni néhány készüléket. Az alábbi beírásokból bizonyára többen kitalálták, hogy az új (nagy) CanAmp "+" biztosan szólni fog többféle fejhallgatóval is (az Audez'e is köztük lesz) illetve a Dactilus "+" (azaz az USB-s változat) is ott lesz már. Természetesen számítógépes forrásról...:) És, hogy mi még..?! Mindent hadd ne áruljak azért el, sőt a korai időpont miatt lehet, hogy lesz olyan készülék is, amit terveztünk volna az ősz első AP Klubnapjára, de mivel ez inkább nyárvégi időpont, azért lehet, hogy marad még újdonság egy tényleg őszi rendezvényre is!
A pontos cím: 1181 Bp., Reviczky Gyula u. 9-11.
A "+" típusjelek azért találhatóak időzőjelben, mert bizonyosan nem ez a végleges nevük, csak afféle munkanév.
